AZ ASSZAPURAI BESZÉD

[MN 40.]

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Anga-földön tartózkodott. Anga-földön van egy Asszapura nevű város. Ennek közelében a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, uram - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- „Remeték, remeték” - így neveznek benneteket az emberek. És ha tőletek kérdezik: „Kik vagytok?”, ti is ezt valljátok magatokról: „Remeték vagyunk.” S ha így neveznek benneteket, és ti is ezt valljátok magatokról, akkor ehhez kell tartanotok magatokat: „A remeteség egyenes útján fogunk járni, így lesz jogos a név, amellyel neveznek, és az, amit magunkról vallunk. És akik ruha, élelem, fekhely, betegség esetén orvosság adományában részesítenek, azok szolgá­latai dús gyümölcsöt fognak teremni, és dicséretükre válnak. Bennünket pedig remeteségbe távozásunk eredményhez és célhoz juttat, nem marad meddő.”

Szerzetesek, mikor nem jár a szerzetes a remeteség egyenes útján? Ha egy szerzetes irigy és nem szabadul meg az irigységtől, rosszindulatú és nem szabadul meg a rosszindulattól, haragos és nem szabadul meg a haragtól, gyűlölködő és nem szabadul meg a gyűlölettől, kétszínű és nem szabadul meg a kétszínűségtől, gonosz és nem szabadul meg a gonoszságtól, ármánykodó és nem szabadul meg az ármánykodástól, önző és nem szabadul meg az önzéstől, álnok és nem szabadul meg az álnokságtól, csalárd és nem szabadul meg a csalárdságtól, bűnös vágyai vannak és nem szabadul meg a bűnös vágyaktól, tévtanokban hisz és nem szabadul meg a tévtanoktól, akkor nem jár a remeteség egyenes útján, mivel nem szabadult meg a remeteséget beszennyező, a remeteséget meggyalázó, a remeteséget bemocskoló, tévútra vezető, alantas tulajdonságoktól, mondom nektek, szerzetesek. Mint hogyha egy élesre fent, kétélű tőrt, gyilkos fegyvert becsavarnának csuhába, eltakarnák vele, ehhez hasonlítom én az ilyen szerzetes remeteségét.

Szerzetesek, én nem nevezem remetének a csuha viselőjét pusztán azért, mert csuhát hord. Szerzetesek, én nem nevezem remetének a ruhátlanul járót pusztán azért, mert meztelenül jár, [...] a sárosan járót pusztán azért, mert sárosan jár, a vízben állót pusztán azért, mert vízben áll, a fák tövében ülőt pusztán azért, mert fák tövében ül, a szabad ég alatt tanyázót pusztán azért, mert szabad ég alatt tanyázik, a mozdulatlanul állót pusztán azért, mert mozdulatlanul áll, a böjtölőt pusztán azért, mert böjtöl, az imaszöveget ismételgetőt pusztán azért, mert imaszöveget ismétel, a haját varkocsba fonót pusztán azért, mert haját varkocsba fonja.

Ha pusztán a csuha viselése megszabadítaná az irigyet az irigységtől, a rosszindulatút a rosszindulattól [stb.], akkor az újszülöttet a barátok és rokonok csuhába öltöztetnék, csuha viselésére biztatnák: „Jöjj, szerencse fia, ölts csuhát! Pusztán a csuha viselése megszabadít az irigységtől, ha irigy vagy, a rosszindulattól, ha rosszindulatú vagy [stb.]”. De mivel, szerzetesek, csuhát viselők között is látok nem egy irigyet, rosszindulatút [stb.], ezért nem nevezem remetének a csuha viselőjét pusztán azért, mert csuhát hord. [...]

Szerzetesek, mikor jár a szerzetes a remeteség egyenes útján? Ha egy szerzetes irigy volt és megszabadul az irigységtől, rosszindulatú volt és megszabadul a rosszindulattól, haragos volt és megszabadul a haragtól, gyűlölködő volt és megszabadul a gyűlölettől, kétszínű volt és megszabadul a kétszínűségtől, gonosz volt és megszabadul a gonoszságtól, ármánykodó volt és megszabadul az ármánykodástól, önző volt és megszabadul az önzéstől, álnok volt és meg­szabadul az álnokságtól, csalárd volt és megszabadul a csalárdságtól, bűnös vágyai voltak és megszabadul a bűnös vágyaktól, tévtanokban hitt és megszabadul a tévtanoktól, akkor a remeteség egyenes útján jár, mivel megszabadult a remeteséget beszennyező, a remeteséget meggyalázó, a remeteséget bemocskoló, tévútra vezető, alantas tulajdonságoktól, mondom nektek, szerzetesek. Tisztának látja magát, szabadnak látja magát mindezektől a bűnös, gonosz tulajdonságoktól. Ha tisztának látja magát, szabadnak látja magát mindezektől a bűnös, gonosz tulajdonságoktól, elégedett lesz, elégedettsége örömet szül, az örvendő lelkűnek teste megnyugszik; ha teste megnyugodott, boldogságot érez, a boldogságban elméje összpontosul. Barátságos érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat, majd a harmadikat, majd a negyediket, felfelé, lefelé, oldalt, minden irányban, az egész világot nagy, eláradó, mérhetetlen, jóindulatú, jó szándékú, barátságos érzülettel hatja át. Részvevő érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Örvendő érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Minden iránt közömbös érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másikat [...stb.]. Mint hogyha volna valahol egy tiszta vizű, édes vizű, hűs vizű, átlát­szó vizű, üde, kies partú lótuszos tó, és odaérkezne keletről egy hőségtől kiszikkadt, hőségtől eltikkadt, fáradt, elepedt, szomjas ember, s a lótuszos tóra rátalálva, szomját csillapítaná, hevét lehűtené; és odaérkeznék nyugatról (~ délről, ~ északról, ~ bárhonnét) egy hőségtől kiszikkadt, hőségtől eltikkadt, fáradt, elepedt, szomjas ember, s a lótuszos tóra rátalálva, szomját csillapítaná, hevét lehűtené - ugyanígy, szerzetesek, ha egy nemesi rendből származó ember (~ papi rendből származó ember, ~ közrendből származó ember, ~ szolgák rendjéből származó ember, ~ bármilyen rendből származó ember) otthonából az otthontalanságba távozik, és a Tant és a rendi fegyelmet követve, amelyet a Beérkezett hirdet, magáévá teszi a barátságot, részvétet, örömet, közönyt, akkor eléri a belső nyugalmat, s a belső nyugalom eredményeképpen rálép a remeteség egyenes útjára, mondom nektek, szerzetesek.

És ha egy nemesi rendből (~ papi rendből, ~ közrendből, ~ szolgák rendjéből, ~ bármilyen rendből) származó ember otthonából az otthontalanságba távozva, megsemmisíti az indula­tokat, és már ebben az életben megismeri, megvalósítja, eléri gondolatainak és elméjének indulatoktól mentes megváltását, az indulatok megsemmisítése révén igazi remete lesz.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

ÉLETELVEK

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Itt a Magasztos a szerzetesekhez fordult:

- Szerzetesek!

- Hallgatjuk, urunk - válaszolták a szerzetesek tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Szerzetesek, négyféle életelv létezik. Mi ez a négy?

Van olyan életelv, amely a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz. Van olyan életelv, amely a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz. Vannak olyan remeték és papok, akik ezt hirdetik, ezt vallják: „Az élvezet nem bűn.” Elmerülnek az élvezetekben, felkötött hajú apácák társaságában szórakoznak, és így beszélnek: „Ugyan miért mondják azok a tiszteletreméltó remeték és papok, hogy át kell látni az élvezeteken, miért hirdetik a lemondást az élvezetekről, jövendőbeli veszedelmet sejtve az élvezetekben? Hiszen öröm ezt a fiatal, hajlékony, pihés apácát megölelni!” Így beszélnek, és elmerülnek az élvezetekben. Ha elmerültek az élvezetekben, testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Ott fájdalmas, keserves, kínos gyötrel­me­ket szenvednek. Ekkor így szólnak: „Azok a tiszteletreméltó remeték és papok ezért mondják hát, hogy át kell látni az élvezeteken, ezért hirdetik a lemondást az élvezetekről, ezt a jövendőbeli veszedelmet sejtik az élvezetekben! Íme, mi most az élvezetek miatt, az élvezetek következtében fájdalmas, keserves, kínzó gyötrelmeket szenvedünk.”

Olyan ez, szerzetesek, mint hogyha a nyár utolsó hónapjában egy élősdi folyondár megérlelné termését, és magja egy szálafa tövébe hullana. Ekkor a szálafán lakozó szellem aggodalmá­ban, ijedtében rémületbe esik. Azonban a szálafán lakozó szellem barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei összegyűlnek, köréje gyűlnek, és így nyugtatgatják:

- Ne félj, kedvesem! Ne félj, kedvesem! Lehetséges, hogy ezt a folyondármagot egy páva bekapja, vagy egy őz megeszi, vagy erdőtűz elégeti, vagy favágók felszedik, vagy hangyák elviszik, vagy lehet, hogy nem csírázik ki.

Ám a folyondár magját nem kapta be páva, nem ette meg őz, nem égette el erdőtűz, nem szedték fel favágók, nem vitték el hangyák, és kicsírázott. Az esős évszak záporaitól kihajtott, a hajtás megerősödött, fiatal, hajlékony, pihés, lenge folyondár lett belőle, és felkapaszkodott a szálafára. Ekkor a szálafán lakozó szellem így gondolkozott:

- Miért is nyugtatgattak összegyűlve, körém gyűlve kedves barátaim és ismerőseim, rokonaim és hozzátartozóim, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei, jövendőbeli veszedelmet sejtve a folyondármagban: „Ne félj, kedvesem! Ne félj, kedvesem! Lehetséges, hogy ezt a folyondármagot egy páva bekapja, vagy egy őz megeszi, vagy erdőtűz elégeti, vagy favágók felszedik, vagy hangyák elviszik, vagy lehet, hogy nem csírázik ki”? Hiszen öröm ezt a fiatal, hajlékony, pihés, lenge folyondárt megölelni!

Az azonban körülfonja a szálafát, körülfonja, és fent elterebélyesedik rajta, elterebélyesedik rajta, és sűrűn behálózza, sűrűn behálózza, és a szálafa hatalmas törzsét kiszikkasztja. Ekkor a szálafán lakozó szellem észbe kap:

- Hát ezért nyugtatgattak összegyűlve, körém gyűlve kedves barátaim és ismerőseim, roko­naim és hozzátartozóim, a liget istenei, az erdei istenségek, a fák istenei, a bokrok, cserjék, füvek istenei, jövendőbeli veszedelmet sejtve a folyondármagban! [...Stb.] Íme, én most a folyondármag miatt fájdalmas, keserves, kínzó gyötrelmeket szenvedek!

Ugyanígy vannak azok a remeték és papok, akik ezt hirdetik, ezt vallják: „Az élvezet nem bűn”, és elmerülnek az élvezetekben, felkötött hajú apácák társaságában szórakoznak [...stb.]. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben boldogít, a jövőben szenvedést okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz? Vannak meztelenül járó remeték, akik rendszertelen életet élnek, kezüket nyelvükkel tiszto­gatják, nem fogadnak el meghívást, marasztalást, adományt, felajánlást, megvendégelést. Nem fogadnak el semmit kettesben étkezőktől, terhes asszonytól, szoptatós anyától, férfitól jövő nőtől, vagy onnét, ahol kutya van a közelben, ahol legyek röpdösnek. Nem esznek halat, húst, nem isznak bort, pálinkát. Egyetlen házba térnek be alamizsnáért, és egy marokkal fogadnak el; két házba térnek be alamizsnáért, és két marokkal fogadnak el; [...] hét házba térnek be alamizsnáért, és hét marokkal fogadnak el. Egyetlen hívő adományaiból élnek, két hívő adományaiból élnek [...] hét hívő adományaiból élnek. Napjában egyszer esznek, másod­na­pon­ként esznek, [...] hetednaponként esznek, félhavi böjtölésig menő, szigorú önmegtartóz­tatást folytatnak. Vadnövényekkel táplálkoznak, kölessel, rizzsel, gabonaszemekkel, szittyó­val, növények szárával és nedvével táplálkoznak, szézámmaggal, fűvel, tehéntrágyával, gyökerekkel, bogyókkal, hullott gyümölccsel táplálkoznak. Kendervászon ruhába öltöznek, daróc­ruhába öltöznek, hullákról lehúzott leplekbe öltöznek, szemétdombról felszedett rongyok­ba öltöznek, faháncs ruhába öltöznek, antilopbőrbe öltöznek, sásfonattal övezik magukat, hánccsal övezik magukat, fakéreggel övezik magukat, emberhajból szőtt köntöst viselnek, lószőrből szőtt köntöst viselnek, bagolyszárnyat öltenek magukra. Kitépik hajukat és szakállukat a haj- és szakállkitépés szertartása szerint. Mozdulatlanul állnak, lemondanak az ülésről, sarkukon guggolnak a sarkon guggolás szertartása szerint. Töviságyon feküsznek, tüskéken készítenek fekhelyet maguknak, minden este harmadszor is szertartásosan meg­merítkeznek vízben. Így különböző módokon tesznek eleget a test gyötrése és sanyargatása szertartásának. Testük pusztulása után, haláluk után mélyre buknak, rossz útra, nyomorúságba, pokolba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben is szenvedéssel jár, a jövőben is szenvedést okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz? Vannak olyanok, akik természetüktől fogva vad szenvedélyek rabjai, és szenvedélyük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. Természetüktől fogva vad gyűlölet rabjai, és gyűlöletük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. Természetüktől fogva vad tévelygések rabjai, és tévelygésük állandó szenvedést és bánatot okoz nekik. Ők azonban, bár kínlódva és szenvedve, bár könnyes arccal és jajgatva, de erényes, tiszta, önmegtartóztató életmódot foly­tatnak. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra, égi világba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben szenvedéssel jár, a jövőben boldogságot okoz.

Melyik az az életelv, amely a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz? Vannak olyanok, akik természetüktől fogva mentesek a vad szenvedélyektől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a szenvedély. Természetüktől fogva mentesek a vad gyűlölettől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a gyűlölet. Természetüktől fogva mentesek a vad tévelygésektől, és nem okoz nekik állandó szenvedést és bánatot a tévelygés. Minden vágytól távol, minden bajtól távol, e távolmaradásuk szülte, elmélkedve elgondolkozó, boldog örömben az első révület állapotába jutnak. Majd az elmélkedést és gondolkozást feladva, elérik a belső nyugalmat, az elmélkedés és gondolkozás nélküli, feloldódásból fakadó, boldog örömet: a második révület állapotába jutnak. Majd az örömről is lemondva, egykedvűen, az emlékezést és tudatot összpontosítva azt a boldogságot érzik testükben, amelyről az igaz emberek ezt mondják: „Az egykedvűen emlékező boldogan él”: a harmadik révület állapotába jutnak. Majd a boldogságon túljutva és a szenvedésen túljutva, az egykori vidámság és bánat megsemmisítése után elérik a szenvedés nélküli, boldogság nélküli, egykedvű és tiszta emlékezést: a negyedik révület állapotába jutnak. Testük pusztulása után, haláluk után jó útra, égi világba kerülnek. Erről az életelvről mondják, szerzetesek, hogy a jelenben is boldogít, a jövőben is boldogságot okoz.

Íme, szerzetesek, ez a négy életelv létezik.

Így beszélt a Magasztos. A szerzetesek örömmel és elégedetten hallgatták a Magasztos szavait.

PÓTALIJA

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Anguttarápa-földön tartózkodott. Anguttarápa-földön van egy Ápana nevű város. Egyik reggelen a Magasztos felöltözött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnagyűjtő szilkéjét, és elindult Ápanába alamizsnáért. Bejárta Ápanát alamizsnáért, majd alamizsnagyűjtő útjáról visszatérve, elfogyasztotta az élelmet, és egy közeli erdőségbe indult a nap hátralévő részét eltölteni. Az erdő mélyén leült egy fa tövébe.

Egy Pótalija nevű házigazda, házias öltözékben, lábán saruval, kezében napernyővel, sétára indult, és sétája során ugyanahhoz az erdőséghez érkezett. Az erdő mélyén a Magasztos tartózkodóhelye felé haladt. Odaérve, üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlő szavak után megállt előtte. A Magasztos így szólt az előtte álló Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le!

Pótalija házigazda zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!” és ingerülten hallgatott.

A Magasztos másodszor is így szólt Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le! Pótalija házigazda másodszor is zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!”, és ingerülten hall­gatott.

A Magasztos harmadszor is így szólt Pótalija házigazdához:

- Házigazda, találsz itt ülőalkalmatosságokat; ha akarod, ülj le! Pótalija házigazda ismét zokon vette a megszólítást: „Gótama remete házigazdának minősített!”, és ingerülten válaszolt a Magasztosnak:

- Gótama, méltánytalan tőled, illetlenség tőled, hogy egyszerűen házigazdának minősítesz!

- De hiszen külsőd, megjelenésed, viselkedésed házigazdának bizonyít!

- Igen, de minden foglalatossággal felhagytam, minden tevékenységemet megszüntettem, Gótama!

- Milyen formában hagytál fel minden foglalatossággal, milyen formában szüntetted meg minden tevékenységedet, házigazda?

- Úgy, Gótama, hogy ami vagyonom és jószágom, ezüstöm és aranyam volt, mindent örökül hagytam fiaimra, nem szólok bele, nem szólok hozzá, élelmen és öltözéken kívül semmit sem igénylek magamnak. Ilyen formában hagytam fel minden foglalatossággal, ilyen formában szüntettem meg minden tevékenységemet, Gótama.

- Házigazda, te másként értelmezed a tevékenység megszüntetését, mint ahogy a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetesrendben megvalósul.

- Uram, milyen formában valósul meg a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetes­rend­ben? Uram, tanítson meg rá a Magasztos, hogyan valósul meg a tevékenység megszüntetése a nemes szerzetesrendben!

- Nos, házigazda, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - válaszolta Pótalija házigazda tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Házigazda, nyolc szabály szolgál a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására. Mi ez a nyolc? Élet kioltásától tartózkodni, így feladni az élet kioltását. Csupán kapott dolgokat elvenni, így feladni a nem kapott dolgok elvevését. Igaz beszédet szólni, így feladni a hazug beszédet. Jóakaratú beszédet szólni, így feladni a rosszakaratú beszédet. Mohóságtól és kapzsiságtól tartózkodni, így feladni a mohóságot és kapzsiságot. Szitkozódástól és civakodástól tartózkodni, így feladni a szitkozódást és civakodást. Haragtól és mérgelődéstől tartózkodni, így feladni a haragot és mérgelődést. Gőgtől tartózkodni, így feladni a gőgösséget. Röviden összefoglalva, nem részletezve, ez a nyolc szabály szolgál a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására, házigazda.

- Uram, könyörületből fejtse ki részletesen a Magasztos ezt a röviden összefoglalt, nem rész­letezett nyolc szabályt, amelyek a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszünteté­sének megvalósítására szolgálnak!

- Nos, házigazda, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - válaszolta Pótalija házigazda tisztelettudóan a Magasztosnak. A Magasztos így beszélt:

- Azt mondtam, hogy élet kioltásától tartózkodni kell, így kell feladni az élet kioltását. Milyen értelemben mondtam ezt? A nemes tanítvány így gondolkozik: „Én éppen azoknak a kötöttségeknek a feloldására, megszüntetésére törekszem, amely kötöttségek kedvéért életet oltanék. Ha életet oltanék, önmagam is elítélném magamat az élet kioltásáért, és ha mások rájönnének, akik tudnának róla, megvetnének az élet kioltásáért. Testem pusztulása után, halálom után rossz út várna rám az élet kioltásáért. Mert éppen az élet kioltása jelenti a köteléket, ez jelenti az akadályt utamon. És az élet kioltásából származó gyötrelmes, pusztító indulatok nem támadnak fel abban, aki távol tartja magát az élet kioltásától.” Amikor azt mondtam, hogy élet kioltásától tartózkodni kell, így kell feladni az élet kioltását, ebben az értelemben mondtam. [...]

(A felsorolás hétszer megismétlődik.)

- Házigazda, ez az a nyolc szabály, röviden összefoglalva és részletesen kifejtve, amelyek a nemes szerzetesrendben a tevékenység megszüntetésének megvalósítására szolgálnak. Ám ez még nem minden, aminek segítségével a tevékenység teljes megszüntetése teljes egészében megvalósul.

- Uram, minek segítségével valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszüntetése? Uram, tanítson meg rá a Magasztos, hogyan valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszüntetése!

- Ha egy kiéhezett, elerőtlenedett kutya megállna egy mészárszék előtt, és egy ügyes kezű mészáros vagy mészároslegény odavetne neki egy lefosztott, lecsupaszított, hústalan, vér­fol­tos, puszta csontot - mit gondolsz, házigazda: el tudná űzni éhségét és erőtlenségét az a kutya, bármeddig rágódna azon a lefosztott, lecsupaszított, hústalan, vérfoltos, puszta csonton?

- Semmiképpen, uram, hiszen az a puszta csont le van fosztva, le van csupaszítva, hústalan, vérfoltos; hiába vesződne, hiába kínlódna vele akármeddig az a kutya.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos puszta csonthoz hasonlította az érzéki örömöket, amelyek sok fájdalmat, sok gyötrelmet okoznak, és túlteng bennük a nyomorúság.” Így látja ezt a valóságnak megfelelően, helyes értelemmel, és túllépve a sokféleségből fakadó, sokféleségen nyugvó közömbösségen, az egységből fakadó, egységen nyugvó közömbösséget táplálja magában [?], amelyben minden anyagi dologhoz ragaszkodás maradéktalanul megsemmisül.

Ha egy keselyű, vagy ölyv, vagy holló felkap egy darab húst, és felrepül vele, és a többi keselyű, vagy ölyv, vagy holló mind-mind utána repül, cibálja, el akarja venni tőle - mit gondolsz, házigazda: ha az a keselyű, vagy ölyv, vagy holló nem dobja el rögtön a húscafatot, nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos húscafathoz hason­lította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember lángoló fűcsomóval a kezében széllel szembe halad - mit gondolsz, házigazda: ha az az ember nem dobja el rögtön a lángoló fűcsomót, a lángoló fűcsomó nem fogja-e vagy a kezét megégetni, vagy a karját megégetni, vagy más testrészét megégetni, és ő nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos lángoló fűcsomó­hoz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy embermagasságnál mélyebb gödör volna, láng nélkül, füst nélkül izzó parázzsal tele, s arra haladna egy ember, aki élni akar, nem akar meghalni, örülni akar, nem akar kínlódni, és két erős ember két karjánál fogva megragadná, és a parázzsal telt gödör felé vonszolná - mit gondolsz, házigazda: nem kapálózna-e minden erejéből az az ember?

- De igen, uram, mert az az ember tisztában van vele: „Ha beleesem ebbe a parázzsal telt gödörbe, halált vagy halálos gyötrelmeket fogok szenvedni.”

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos parázzsal telt gödörhöz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember álmában kies kertet lát, kies erdőt lát, kies tájat lát, kies lótuszos tavat lát, és ébredés után nem lát semmit - ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos álomképhez hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy ember kölcsönkért tárgyakkal, értékes drágaköves gyűrűkkel megrakna egy szekeret, és ezeket a kölcsönkért tárgyakat magával vive, elmenne velük a vásárra, az emberek így szólnának, ha látnák: „Haj, ez az ember csakugyan gazdag! A gazdagok így élvezhetik gazdagságukat!” Ám ha a tulajdonosok észrevennék, azonnal visszavennék tőle a sajátjukat. Mit gondolsz, házigazda: nem változnék-e meg ekkor a vélemény arról az emberről?

- De igen, uram, hiszen a tulajdonosok visszavették tőle a sajátjukat.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos kölcsönkért tárgyakhoz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.].

Ha egy falu vagy város közelében sűrű erdő volna, benne egy fa, megrakva érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem heverne a fa alatt, és arra járna egy ember, akinek gyü­mölcs­re van szüksége, gyümölcsöt szeretne találni, gyümölcs keresésére indult, és az erdőben járva, meglátná a fát, megrakva érett gyümölccsel, és ekkor így gondolkoznék: „Ez a fa rakva van érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem hever a fa alatt. Tudok fára mászni; legjobb lesz, ha most felmászom a fára, eszem, amennyi belém fér, és a ruhám ölét is teleszedem.” Ezzel felmászna a fára, enne, amennyi belé fér, és a ruhája ölét is teleszedné. De közben oda vetődnék egy másik ember, akinek szintén gyümölcsre van szüksége, gyümölcsöt szeretne találni, és éles fejszével a vállán gyümölcs keresésére indult, és az erdőben járva, meglátná a fát, megrakva érett gyümölccsel, és ekkor így gondolkoznék: „Ez a fa rakva van érett gyümölccsel, és egyetlen lehullott gyümölcs sem hever a fa alatt. Nem tudok fára mászni; legjobb lesz, ha most gyökerestül kivágom ezt a fát, eszem, amennyi belém fér, és a ruhám ölét is teleszedem.” Ezzel nekilátna, hogy gyökerestül kivágja a fát. Mit gondolsz, házigazda: ha az első ember, aki felmászott a fára, rögtön le nem mászik róla, nem fogja-e kezét törni, vagy lábát törni, vagy más testrészét eltörni, amikor a fa kidől, és nem fog-e halált vagy halálos gyötrelmeket szenvedni miatta?

- De igen, uram.

- Ugyanígy, házigazda, a nemes tanítvány így gondolkozik: „A Magasztos fán termő gyümölcshöz hasonlította az érzéki örömöket...” [stb.]

Ha a nemes szerzetes elérte a mindenre közönnyel gondolásnak ezt a felülmúlhatatlan tökéle­tességét, az indulatok megsemmisülnek benne, és az indulatoktól megszabadulva, már ebben az életben megismeri, eléri, megvalósítja gondolkozása felszabadulását, értelme felszabadu­lását.

Így valósul meg teljes egészében a nemes szerzetesrendben a tevékenység teljes megszün­tetése, házigazda. Mi a véleményed, házigazda? Úgy látod, hogy benned is ugyanúgy valósult meg a tevékenység megszüntetése, mint ahogyan a nemes szerzetesrendben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése?

- Hol vagyok én uram attól, ahogyan a nemes szerzetesrendben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése? Távol állok, uram, attól, ahogyan a nemes szerzetesrend­ben valósul meg teljes egészében a tevékenység teljes megszüntetése. Uram, ezelőtt a más tételeket tanító, jelentéktelen remetéket jelentőseknek hittem, s jelentéktelen voltuk ellenére jelentős alamizsnával tápláltam őket, jelentéktelen voltuk ellenére jelentőséget tulajdonítottam nekik. A jelentős szerzeteseket viszont jelentékteleneknek hittem, s jelentős voltuk ellenére jelentéktelen alamizsnával tápláltam őket, jelentős voltuk ellenére nem tulajdonítottam nekik jelentőséget. Mostantól fogva viszont a más tételeket tanító, jelentéktelen remetéket jelenték­teleneknek fogom tartani, jelentéktelen voltuknak megfelelően jelentéktelen alamizsnával fogom táplálni őket, jelentéktelen voltuknak megfelelően nem fogok jelentőséget tulajdonítani nekik. A jelentős szerzeteseket viszont jelentőseknek fogom tartani, jelentős voltuknak megfelelően jelentős alamizsnával fogom táplálni őket, jelentős voltuknak megfelelően jelentőséget fogok tulajdonítani nekik.

Pompás, uram! Pompás, uram! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat, kitakarná a letakartat, útba igazítaná az eltévedtet, mécsest tartana a sötétségben, hogy akinek van szeme a látásra, lásson - úgy világosította meg a Tant minden oldalról a Magasztos. Uram, én most a Magasztoshoz folyamodom oltalomért, a Tanhoz és a szerzetesek gyülekezetéhez folyamo­dom oltalomért. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

DZSÍVAKA

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahában, Dzsívaka gyermekorvos mangóligetében tartóz­kodott. Itt Dzsívaka felkereste a Magasztost. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Dzsívaka gyermekorvos:

- Uram, azt hallottam, hogy Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst. Valóban a Magasztos tanítását idézik, akik azt állítják, hogy Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst? Nem igaztalanul rágalmazzák-e ezek a Magasztost? A Tannak megfelelően magyarázzák-e a Tant, s nem valami eretnek nézet ütötte-e fel a fejét?

- Dzsívaka, akik ezt mondják: „Gótama remete kedvéért életet oltanak ki, és Gótama remete tudatosan elfogyasztja a kedvéért készített húst”, azok nem az én tanításomat idézik, és igaztalanul, valótlansággal rágalmaznak. Én azt tanítom, hogy három esetben nem szabad elfogyasztani a húst: ha látták, hallották, sejtik. Ebben a három esetben nem szabad elfogyasz­tani a húst, így tanítom. És azt tanítom, hogy három esetben szabad elfogyasztani a húst: ha nem látták, nem hallották, nem sejtik. Ebben a három esetben szabad elfogyasztani a húst, így tanítom.

Előfordul, Dzsívaka, hogy egy szerzetes valamely falu vagy város közelében tartózkodik. Barátságos érzülettel hatja át az egyik égtájat, majd a másik égtájat, majd a harmadikat, majd a negyediket, felfelé, lefelé, oldalt, minden irányban az egész világot nagy, eláradó, mérhe­tetlen, jóindulatú, jószándékú, barátságos érzülettel hatja át. Felkeresi egy házigazda vagy házigazda fia, és meghívja másnapra ebédre. Ha a szerzetes jónak látja, elfogadja a meghívást. Az éjszaka elmúltával, másnap reggel felöltözik, magára ölti felsőruháját, fogja alamizsnás szilkéjét, elindul a házigazda vagy házigazda fia hajlékába. Odaérve, leül az előkészített ülőhelyre. A házigazda vagy házigazda fia válogatott ételekkel vendégeli meg alamizsnaként. A szerzetes nem gondolkozik így: „Helyes, hogy ez a házigazda vagy házigazda fia válogatott ételekkel vendégel meg alamizsnaként.” Ezt sem gondolja a szerzetes: „Bárcsak ez a házi­gazda vagy házigazda fia máskor is megvendégelne ugyanilyen válogatott ételekkel alamizs­na­ként!” Mohóság nélkül, balga falánkság nélkül fogyasztja el az alamizsnaként kapott ételt, a lét nyomorúságára gondolva, és a megváltást tartva eszében. Mi a véleményed, Dzsívaka: a szerzetes ebben az esetben saját megkárosítására törekszik, vagy mások megkárosítására törekszik, vagy mindkettő megkárosítására törekszik?

- Semmiképpen sem, uram.

- Tehát, Dzsívaka, a szerzetes ebben az esetben kifogástalan táplálékkal táplálkozik?

- Úgy van, uram. Hallottam egy mondást: „Brahmá lényéből árad a barátság.” Ezt most a Magasztosról saját szememmel láttam, mert a Magasztos lényéből árad a barátság.

- Dzsívaka, a szenvedélyt, a gyűlöletet, a balgaságot, amiből az ártó szándék születik, ezt a szenvedélyt, ezt a gyűlöletet, ezt a balgaságot a Beérkezett levetkőzte, gyökerét elmetszette, fatörzsként kidöntötte, megsemmisítette, soha többé nem hajthat ki. Ha erre céloztál szavaiddal, egyetértek veled.

- Igen, uram, éppen erre céloztam szavaimmal. [...]

- Dzsívaka, aki a Beérkezett kedvéért vagy a Beérkezett tanítványai kedvéért életet olt ki, ötszörös súlyos vétket követ el. Először azzal követ el súlyos vétket, hogy szól: „Menjetek, hozzátok ide azt az állatot!” Másodszor azzal követ el súlyos vétket, hogy a remegve, kapálózva vonszolt állat fájdalomtól, kíntól szenved. Harmadszor azzal követ el súlyos vétket, hogy szól: „Menjetek, öljétek meg ezt az állatot!” Negyedszer azzal követ el súlyos vétket, hogy az életét vesztő állat fájdalomtól, kíntól szenved. Ötödször azzal követ el súlyos vétket, hogy a Beérkezettet vagy a Beérkezett tanítványait nem illő módon fogadja. Ezt az öt súlyos vétket követi el az, aki a Beérkezett kedvéért vagy a Beérkezett tanítványai kedvéért életet olt ki, Dzsívaka.

E szavak hallatára Dzsívaka gyermekorvos így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, csodálatos! Uram, bámulatos! Uram, a szerzetesek valóban feddhetetlen táplálékkal táplálkoznak. [...] Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

KUTYAUTÁNZÓ

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Kólija-földön tartózkodott. Kólija-földön van egy Haliddavasza­na nevű város. Itt a tehénutánzó kólija Punna és a kutyautánzó Szénija meztelen szerzetes felkereste a Magasztost. Odaérve, a tehénutánzó Punna köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. A kutyautánzó Szénija meztelen szerzetes viszont üdvözletet váltott a Magasztossal, és illendő üdvözlőszavak után kutya módjára összegubbaszkodott, és leheveredett előtte. Előtte ülve, a tehénutánzó kólija Punna így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes nehéz fogadalmat teljesít, földre dobott ételmaradékkal táplálkozik. Kutyautánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hova kerül?

- Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!

Ám a tehénutánzó kólija Punna másodszor is (~ harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, nehéz fogadalmat teljesít, földre dobott ételmaradékkal táplálkozik. Kutyautánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Látom, Punna, hiába mondom: „Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!” Nos, felvilágo­sítalak. Előfordul, Punna, hogy valaki kutyafogadalmat teljesít folyamatosan és tökéletesen, kutyaerkölcsöket vesz fel folyamatosan és tökéletesen, kutya módjára gondolkozik folyama­tosan és tökéletesen, kutya módjára viselkedik folyamatosan és tökéletesen. Teste pusztulása után, halála után kutyák között születik újjá. Ha pedig így gondolkozik: „Ennek az erényem­nek, ennek a fogadalmamnak, ennek az önsanyargatásomnak, ennek az önmegtartóztatá­somnak jutalmául isten leszek vagy egy isten kísérője leszek”, akkor helytelenül gondolkozik. Helytelen gondolkozása miatt két út közül az egyiket jövendölöm neki: vagy pokolba, vagy állat méhébe kerül. Így tehát, Punna, ha sikerül teljesítenie kutyafogadalmát, kutyák közé kerül, ha nem sikerül, pokolra jut.

E szavak hallatára Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, felzokogott, és könnyekre fakadt. Ekkor a Magasztos így szólt a tehénutánzó kólija Punnához:

- Látod, Punna, hiába mondtam: „Állj meg, Punna, hagyd ezt, ne kérdezz!”

- Uram, nem azért sírok [szólt Szénija], mert a Magasztos ezt mondta rólam, hanem mert ezt a kutyautánzó fogadalmat régóta folytatom, régóta végzem. Uram, ez a tehénutánzó kólija Punna tehénutánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!

Ám Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, másodszor is (~ harmadszor is) így szólt a Magasztoshoz:

- Uram, ez a tehénutánzó kólija Punna tehénutánzó fogadalmát régóta folytatja, régóta végzi. Halála után mi vár rá, hová kerül?

- Látom, Szénija, hiába mondom: „Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!” Nos, felvilá­go­sítalak. Előfordul, Szénija, hogy valaki tehénfogadalmat teljesít folyamatosan és tökélete­sen, tehénerkölcsöket vesz fel folyamatosan és tökéletesen, tehén módjára gondolkozik folyamatosan és tökéletesen, tehén módjára viselkedik folyamatosan és tökéletesen. Teste pusztulása után, halála után tehenek között születik újjá [stb.]. Ha sikerül teljesítenie tehénfogadalmát, tehenek közé kerül, ha nem sikerül, pokolra jut.

E szavak hallatára a tehénutánzó kólija Punna felzokogott, és könnyekre fakadt. Ekkor a Magasztos így szólt Szénijához, a kutyautánzó meztelen szerzeteshez:

- Látod, Szénija, hiába mondtam: „Állj meg, Szénija, hagyd ezt, ne kérdezz!”

- Uram, nem azért sírok [szólt Punna], mert a Magasztos ezt mondta rólam, hanem mert ezt a tehénutánzó fogadalmat régóta folytatom, régóta végzem. Most bizalommal fordulok a Magasztoshoz: a Magasztos ki tudja fejteni a Tant úgy, hogy felhagyjak ezzel a tehén­foga­da­lommal, és Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, felhagyjon ezzel a kutyafogadalommal.

- Nos, Punna, hallgasd meg, fontold meg jól; elmondom.

- Úgy lesz, uram - ígérte a Magasztosnak a tehénutánzó kólija Punna.

- Punna, négyféle cselekvést ismertem fel, éltem át és tanítok. Mi ez a négy? Van fekete cselekvés, fekete következménnyel. Van fehér cselekvés, fehér következménnyel. Van fekete-fehér cselekvés, fekete-fehér következménnyel. Van sem fekete, sem fehér cselekvés, fekete és fehér következmény nélkül, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvés.

Milyen a fekete következménnyel járó, fekete cselekvés? Előfordul, hogy valaki rossz testi adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, rossz beszédbeli adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, rossz gondolkozási adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag. Miután rossz testi adottságokat halmozott fel magának, rossz beszédbeli adottságokat halmozott fel magának, rossz gondolkozási adottságokat halmozott fel magának, rossz világban születik új létre. Miután rossz világban született új létre, ott rossz benyomások érik. A rossz benyomások érintése rossz érzést kelt benne, rendkívül fájdalmasat, mintha pokolbeli lények között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak meg­felelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fekete következménnyel járó, fekete cselekvésnek.

Milyen a fehér következménnyel járó, fehér cselekvés? Előfordul, hogy valaki jó testi adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, jó beszédbeli adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag, jó gondolkozási adottságokat halmoz fel magának a jövőre vonatkozólag. Miután jó testi adottságokat halmozott fel magának, jó beszédbeli adottságokat halmozott fel magának, jó gondolkozási adottságokat halmozott fel magának, jó világban születik új létre. Miután jó világban született új létre, ott jó benyomások érik. A jó benyomások érintése jó érzést kelt benne, rendkívül kellemeset, mintha fényistenek között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak megfelelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fehér következménnyel járó, fehér cselekvésnek.

Milyen a fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselekvés? Előfordul, hogy valaki rossz testi adottságokat is, jó testi adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag, rossz beszédbeli adottságokat is, jó beszédbeli adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag, rossz gondolkozási adottságokat is, jó gondolkozási adottságokat is felhalmoz magának a jövőre vonatkozólag. Miután rossz testi adottságokat is, jó testi adottságokat is felhalmozott magának, rossz beszédbeli adottságokat is, jó beszédbeli adottságokat is felhal­mo­zott magának, rossz gondolkozási adottságokat is, jó gondolkozási adottságokat is felhal­mo­zott magának, olyan világban születik új létre, amely rossz is, jó is. Miután olyan világban született új létre, amely rossz is, jó is, ott rossz benyomások is, jó benyomások is érik. A rossz és jó benyomások érintése rossz érzést is, jó érzést is kelt benne, vegyesen fájdalmasat és kellemeset, mintha emberek és hol istenek, hol pokolbeli lények között volna. Tehát minden lény újjászületése előző léte alapján történik: amit cselekszik, annak megfelelően születik újjá, és újjászületése után annak megfelelő benyomások érik. Ezért mondom, Punna: az élőlények saját tetteik örökösei. - Ezt nevezik fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselek­vésnek.

Milyen a fekete és fehér következmény nélküli, sem fekete, sem fehér cselekvés, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvés? Eltökéltség a fekete következménnyel járó, fekete cselekvésről való lemondásra, eltökéltség a fehér következménnyel járó, fehér cselekvésről való lemondásra, eltökéltség a fekete-fehér következménnyel járó, fekete-fehér cselekvésről való lemondásra - ezt nevezik fekete és fehér következmény nélküli, sem fekete, sem fehér cselekvésnek, a tettek megsemmisítését eredményező cselekvésnek. Ezt a négyféle cselekvést ismertem fel, éltem át, és tanítom, Punna.

E szavak utána a tehénutánzó kólija Punna így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! [...] Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

Szénija viszont, a kutyautánzó meztelen szerzetes, így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! [...] Szeretnék a Magasztostól felvételt nyerni a rendbe, szeretnék felavatást nyerni.

- Szénija, ha valaki előzőleg más tantételeket vallott, és most ebbe a szerzetesrendbe kéri felvételét, kéri felavatását, először négy hónapot kell közöttünk töltenie. Négy hónap elteltével szilárd gondolkozású szerzetesek felveszik és felavatják szerzetesnek. Ám ez olykor más­képpen is történhet.

- Uram, ha annak, aki előzőleg más tantételeket vallott, és most ebbe a szerzetesrendbe kéri felvételét, kéri felavatását, először négy hónapot kell eltöltenie, és négy hónap elteltével szilárd gondolkozású szerzetesek felveszik és felavatják szerzetesnek, akkor én először négy évet fogok itt eltölteni; négy év elteltével vegyenek fel és avassanak fel szerzetesnek a szilárd gondolkozású szerzetesek!

Szénija, a kutyautánzó meztelen szerzetes, a Magasztos színe előtt nyerte el a felvételt, a Magasztos színe előtt nyerte el a felavatást. Ezután a tiszteletreméltó Szénija, nem sokkal felavatása után, elvonultan, magányban, buzgón, ernyedetlenül, eltökélten élve életét, hama­rosan magától felismerte, átélte, elérte már ebben az életben az önmegtartóztatás legfőbb célját, amelynek kedvéért tisztes családok sarjai otthonukból az otthontalanságba távoznak. Megértette: legyőzte a születést, megvalósította a megtartóztatást, befejezte cselekvését, többé nem kell e világra születnie. Így a tiszteletreméltó Szénija is a szentek sorába került.

ABHAJA KIRÁLYFI

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Rádzsagahában, a Bambusz-erdőben, a Mókus-parkban tartóz­ko­dott. Ez idő tájt Abhaja királyfi felkereste a dzsaina Nátaputtát. Odaérve, üdvözölte Nátaputtát, majd leült előtte. A dzsaina Nátaputta így szólította meg az előtte ülő Abhaja királyfit:

- Eredj, királyfi, vond kérdőre Gótama remetét! Akkor jó híred fog elterjedni: „Abhaja királyfi kérdőre vonta Gótama remetét, pedig Gótama remete olyan nagy erejű, olyan hatalmas!”

- Uram, hogy vonhatnám kérdőre Gótama remetét, hiszen olyan nagy erejű, olyan hatalmas?

- Eredj, királyfi, keresd fel Gótama remetét, s odaérve, így szólítsd meg: „Előfordulhat-e, uram, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?” Ha Gótama remete így válaszol kérdésedre: „Királyfi, előfordulhat, hogy a Beérkezett olyat mond, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt”, akkor így folytathatod: „Ebben az esetben mi a különbség közötted, uram, és a közönséges emberek között, hiszen közönséges emberek is mondanak olyat, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?” Ha viszont Gótama remete így válaszol kérdésedre: „Királyfi, nem fordulhat elő, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt”, akkor így folytathatod: „Ebben az esetben miért mondtad Dévadattáról, uram: „Kárhozott Dévadatta, egy világkorig pokolra kerül Dévadatta, menthetetlen Dévadatta”? Ezek a szavaid megharagították Dévadattát, elkeserítették Dévadattát.” Ha ezt a kettős élű kérdést teszed fel Gótama remetének, sem felfelé, sem lefelé nem tud kibújni. Mint amikor egy embernek vasbilincset vetnek a nyakába, sem felfelé, sem lefelé nem tud kibújni belőle, ugyanúgy Gótama remete sem tud sem felfelé, sem lefelé kibújni, ha ezt a kettős élű kérdést teszed fel neki.

- Úgy lesz, uram - ígérte meg Abhaja királyfi a dzsaina Nátaputtának, és felállva ültéből, jobb kéz felől megkerülte a dzsaina Nátaputtát, elköszönt tőle, és elindult a Magasztoshoz. Odaérve, üdvözölte a Magasztost, és leült előtte. Miközben előtte ült, felpillantott a napra, és ez a gondolata támadt:

- Ma már nincs idő a Magasztos kérdőre vonására. Majd holnap saját házamban fogom kérdőre vonni a Magasztost - és így szólt a Magasztoshoz:

- Fogadja el meghívásomat a Magasztos holnap ebédre negyedmagával!

A Magasztos hallgatással fejezte ki beleegyezését.

A Magasztos beleegyezését elnyerve, Abhaja királyfi felállt ültéből, jobb kéz felől megkerülte a Magasztost, elköszönt tőle, és távozott. Az éjszaka elmúltával a Magasztos reggel felöltö­zött, magára öltötte felsőruháját, fogta alamizsnás szilkéjét, és elindult Abhaja királyfi házába. Odaérve, leült az előkészített ülőhelyre. Abhaja királyfi saját kezűleg szolgálta ki és látta el a Magasztost válogatott sült és főtt ételekkel. Amikor a Magasztos befejezte étkezését, Abhaja királyfi fogott egy alacsonyabb széket, és leült előtte. Előtte ülve, így szólította meg a Magasztost Abhaja királyfi:

- Előfordulhat-e, uram, hogy a Beérkezett olyat mondjon, ami másoknak kellemetlen, ami másokat bánt?

- Semmi körülmények között sem, királyfi.

- Akkor a dzsainák veszítettek, uram.

- Miért mondod, királyfi, hogy akkor a dzsainák veszítettek?

- Uram, felkerestem a dzsaina Nátaputtát. Odaérve, üdvözöltem Nátaputtát, és leültem előtte. Miközben előtte ültem, a dzsaina Nátaputta így szólított meg: „Eredj, királyfi, vond kérdőre Gótama remetét! Akkor jó híred fog elterjedni: „Abhaja királyfi kérdőre vonta Gótama remetét, pedig Gótama remete olyan nagy erejű, olyan hatalmas!”” [Megismételve.]

Eközben Abhaja királyfi egy zsenge kisgyermeket, ártatlan csecsemőt tartott az ölében. Ekkor a Magasztos így szólt Abhaja királyfihoz:

- Mi a véleményed, királyfi? Ha ez a kisgyermek a te hanyagságod folytán vagy a dajka hanyagsága folytán egy szilánkot vagy kavicsot venne a szájába, mit tennél vele?

- Elvenném tőle, uram. Ha nem sikerülne megelőzőleg elvennem tőle, bal kezemmel leszorítanám a fejét, és jobb kezem begörbített ujjával még akkor is kivenném a szájából, ha megvérezném vele. Mindezt azért tenném, mert sajnálnám a gyereket.

- Ugyanígy, királyfi: ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemetlen, másokat bánt, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, de másoknak kellemetlen, másokat bánt, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valótlan, hamis és káros, de másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor azt nem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz, de káros, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, azt sem mondja a Beérkezett. Ha a Beérkezett tudja egy kijelentésről, hogy az valóságos, igaz és hasznos, és másoknak kellemes, másoknak jólesik, akkor a Beérkezett tudja, hogy mikor időszerű annak a kijelentésnek a megtétele. Mindezt azért teszi a Beérkezett, mert sajnálja az élőlényeket.

- Uram, amikor nagy tudású nemesek vagy nagy tudású papok vagy nagy tudású házigazdák vagy nagy tudású remeték felkeresik a Beérkezettet, kigondolnak egy kérdést, és felteszik a Beérkezettnek, olyankor a Magasztos már előre átgondolja-e: „Akik majd felkeresnek és ezt vagy ezt kérdezik tőlem, azoknak majd ezt válaszolom a kérdésre”, vagy pedig abban a pillanatban jut a Beérkezettnek eszébe a válasz?

- Viszontkérdést teszek fel, királyfi; felelj rá belátásod szerint. Mit gondolsz, királyfi: jól ismered a kocsi minden részét?

- Igen, uram, jól ismerem a kocsi minden részét.

- Akkor mit gondolsz, királyfi? Ha felkeresnének, és megkérdeznék tőled: „Milyen része ez a kocsinak?”, ilyenkor már előre átgondolnád-e: „Akik majd felkeresnek, és ezt vagy ezt kérdezik tőlem, azoknak majd ezt válaszolom a kérdésre”, vagy pedig abban a pillanatban jutna eszedbe a válasz?

- Uram, én gyakorlott kocsihajtó vagyok, és jól ismerem a kocsi minden részét, tisztában vagyok a kocsi minden egyes részével. Abban a pillanatban eszembe fog jutni a válasz.

- Nos, királyfi, ugyanígy, amikor nagy tudású nemesek vagy nagy tudású papok, vagy nagy tudású házigazdák, vagy nagy tudású remeték felkeresik a Beérkezettet, kigondolnak egy kérdést, és felteszik a Beérkezettnek, olyankor abban a pillanatban eszébe jut a Beérkezettnek a válasz azért, mert a Beérkezett jól ismeri a Tan minden részletét, és mivel a Tan minden részletét jól ismeri, abban a pillanatban eszébe jut a válasz.

E szavak hallatára Abhaja királyfi így szólt a Magasztoshoz:

- Pompás, uram! Pompás, uram! Mint hogyha valaki talpra állítaná a megfordítottat [...stb.]. Fogadjon el a Magasztos a mai naptól életem végéig világi tisztelőjéül, aki hozzá folyamodik oltalomért!

MÁLUNKJÁPUTTA

Így hallottam.

Egy alkalommal a Magasztos Szávatthi mellett, a Dzsétavana-ligetben, Anáthapindika kertjé­ben tartózkodott. Ekkor a tiszteletreméltó Málunkjáputtának magános elmélkedése során ilyen kétségei támadtak:

- Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: „A világ örökkévaló”, vagy „A világ nem örökkévaló”, vagy „A világ véges”, vagy „A világ végtelen”, vagy „A lélek azonos a testtel”, vagy „Más a lélek és más a test”, vagy „A Beérkezett létezni fog a halál után”, vagy „A Beérkezett nem fog létezni a halál után”, vagy „A Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után”, vagy „A Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után”. Mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos, és én nem tartom helyesnek, nem tartom jónak, hogy mindezt nem fejtette ki nekem a Magasztos. Felkeresem a Magasztost, és kérdést intézek hozzá ebben az ügyben. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló, hogy a világ véges, vagy a világ végtelen, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy a Beérkezett nem fog létezni a halál után, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, vagy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után, akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló, vagy a világ nem örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe.

Amikor beesteledett, és a tiszteletreméltó Málunkjáputta befejezte elmélkedését, felállt ültéből, és felkereste a Magasztost. Odaérve, köszöntötte a Magasztost, és leült előtte. Előtte ülve, így szólt a Magasztoshoz a tiszteletreméltó Málunkjáputta:

- Uram, magános elmélkedésem során ilyen kétségeim támadtak: Vannak olyan tanítások, amelyeket a Magasztos nem fejtett ki, elkerült, mellőzött, mint ezeket: „A világ örökkévaló” [...stb.]. Ha a Magasztos kifejti, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor a Magasztosnál maradok szerzetesként. Ha a Magasztos nem fejti ki, hogy a világ örökkévaló [...stb.], akkor szakítok tanításai követésével, és visszatérek a világi életbe. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ örökkévaló. Ha a Magasztos tudja, hogy a világ nem örökkévaló, fejtse ki nekem a Magasztos, hogy a világ nem örökké­való. Ha viszont a Magasztos nem tudja, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, akkor úgy illik, hogy aki nem tudja és nem látja, mondja meg őszintén: „Nem tudom, nem látom”. [...stb.]

- Málunkjáputta! Mondtam-e neked valaha is: „Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerzetes­ként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló, hogy a világ végtelen vagy véges, hogy a lélek azonos a testtel, vagy más a lélek és más a test, hogy a Beérkezett létezni fog a halál után, vagy nem fog létezni, hogy a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után, hogy a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után”?

- Semmiképpen sem, uram.

- Vagy te mondtad-e nekem valaha is: „Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...stb.]”?

- Semmiképpen sem, uram.

- Szóval, Málunkjáputta, én sem mondtam neked: „Jöjj, Málunkjáputta, maradj nálam szerze­tesként, és én kifejtem neked, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, te sem mondtad nekem: „Uram, a Magasztosnál maradok szerzetesként, de a Magasztos fejtse ki nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”. Ha pedig ez így van, ki vagy te, önhitt ember, és ki ellen emelsz panaszt? Hiszen, Málunkjáputta, ha valaki így beszélne: „Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, annak a Magasztos nem győzné mindezt kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

Olyan ez, Málunkjáputta, mint hogyha valakit méreggel vastagon bekent nyílvessző sebezne meg, s barátai és ismerősei, rokonai és hozzátartozói sebekhez értő orvost hívatnának, ő azonban így kezdene beszélni: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: nemes volt-e, pap volt-e, közrendű volt-e, szolga volt-e?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: mi a neve, milyen nemzetségből származik?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: magas, alacsony, vagy középtermetű?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: fekete, barna, vagy világos bőrű?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, ki volt az az ember, aki meglőtt: melyik faluban, városban vagy településen lakik?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt az az íj, amelyből meglőttek: egyenes vagy görbe?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az az íjhúr, amelyről meglőttek: liánból, kákából, ínból, kenderből, háncsból készült-e?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, miből volt az a nyílvessző, amellyel meglőttek: nádból, vagy vesszőből?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílvessző, amellyel meglőttek: keselyűtollal, kócsagtollal, ölyvtollal, pávatollal, kakastollal volt-e feltollazva?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen állat inával volt körültekerve a nyílvessző vége, amellyel meglőttek: ökör, vagy bivaly, vagy őz, vagy majomínnal?” Továbbá így beszélne: „Addig nem engedem ezt a nyilat kihúzni, amíg nem tudom, milyen volt a nyílhegy, amellyel meglőttek: hegyes, vagy éles, vagy horgas, vagy kampós, vagy borjúfog alakú, vagy levél alakú?” Az illető nem győzné mindezt megtudakolni, mielőtt élete lejárna. Ugyanígy, Málunkjáputta, aki így beszélne: „Addig nem maradok a Magasztosnál szerzetesként, amíg a Magasztos ki nem fejti nekem, hogy a világ örökkévaló vagy nem örökkévaló [...]”, annak a Magasztos nem győzne mindent kifejteni, mielőtt az illető élete lejárna.

„Ha fennáll az a tétel, hogy a világ örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez így nem mondható, Málunkjáputta. „Ha fennáll az a tétel, hogy a világ nem örökkévaló, akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ örökkévaló, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ nem örökkévaló, egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

„Ha fennáll az a tétel, hogy a világ véges (~ hogy a lélek azonos a testtel, ~ a Beérkezett létezni fog a halál után, ~ a Beérkezett létezni is fog, nem is a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez így nem mondható, Málunkjáputta. „Ha fennáll az a tétel, hogy a világ végtelen (~ hogy más a lélek és más a test, ~ a Beérkezett nem fog létezni a halál után, ~ a Beérkezett sem létezni, sem nem létezni nem fog a halál után), akkor van értelme az önmegtartóztatásnak” - ez sem mondható így, Málunkjáputta. Akár az a tétel áll fenn, hogy a világ véges, akár az a tétel áll fenn, hogy a világ végtelen [...stb.], egy bizonyos: van születés, van öregség, van halál, van szomorúság, fájdalom, szenvedés, bánat, gyötrelem, és én csak azt hirdetem, hogy mindezeknek már ebben az életben végét lehet vetni.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem. És miről nem beszéltem, Málunkjáputta? Nem mondtam azt, hogy a világ örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ nem örökkévaló. Nem mondtam azt, hogy a világ véges. Nem mondtam azt, hogy a világ végtelen [...stb.]. Miért nem beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Azért, mert mindebből nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemon­dáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz (nirvánához); ezért nem beszéltem minderről, Málunkjáputta.

És miről beszéltem, Málunkjáputta? Megmondtam: ez a szenvedés oka. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetése. Megmondtam: ez a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Miért beszéltem mindezekről, Málunkjáputta? Mert mindebből haszon származik, mert elősegíti az önmegtartóztatást, mert lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, fel­ismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz vezet; ezért beszéltem minderről, Málunkjáputta.

Ezért, Málunkjáputta, ha valamiről nem beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy nem fejtettem ki; ha valamiről beszéltem, vegyétek tudomásul, hogy kifejtettem.

Így beszélt a Magasztos. A tiszteletreméltó Málunkjáputta örömmel és elégedetten hallgatta a Magasztos szavait.